Szörnyeteg

Figyelem, ahogy a hosszú, fehér szálból csak egy apró csonk marad az ajkaim között, ahogy mélyet szívok a cigarettából. Az erős füst betölti a tüdőm, érzem, hogy köhögnöm kell, de nem megy. Megszédülök, ahogy hirtelen kevesebb oxigén kerül a vérembe, de nem érdekel, előveszek még egyet, hogy rágyújthassak. Túl sok a stressz, túl sok a probléma. Tudom, hogy nem oldom meg vele, de legalább…

Már azt sem mondhatom, hogy megnyugszom tőle. A nikotin már csak a megszokást elégíti ki, de nem hat. Vajon a repülés segít? Így, a tizenharmadikról aligha lenne esélyem túlélni. Valójában nem is érdekel az élet, sem a halál, sőt, tulajdonképpen semmi.

Mert én is már csak ebből állok: semmiből. Egy üres porhüvely határozza meg mi vagyok, az érzések itt már vajmi keveset számítanak. Bár… Az az utolsó vita egyébként is kiölt belőlem mindent. Szeretet, gyűlölet, féltékenység, harag nem, csak a közöny maradt. A közömbösség, amit egyedül talán a vékony cseppekben feltűnő vér látványa tör meg és a felszabadultság, ami vele együtt jár. A pengék még mindig ott sorakoznak az asztalon; kisebb, nagyobb, élesebb, tompább. Attól függ, mennyire akarok fájdalmat okozni.

Szörnyeteg lennék? Szörnyeteg, amiért elüldöztem magam mellől Jennie-t? Vagy, mert olyan mostohán bántam vele, mintha nem is szeretném? Még mindig érzem őt a kezeim között, még mindig orromban van az illata, még mindig a levelei felett sírok éjszaka…

Hirtelen kezdem kapkodni a levegőt. Rám tör a pánik, még én sem tudom, miért, szinte a fülemben hallom mézédes hangját, ahogy a nevemet suttogja.

Lisa…

Látni akarom őt. Észre sem veszem, hogy a szememből csordogálni kezdenek a könnyek, csak mikor már enyhül a roham. Tényleg az éjszakák a legrosszabbak… Felidéződnek bennem az együtt töltött pillanatok, az ágyában, vagy éppen az enyémben, ahogy békésen, derekát átkarolva néztünk filmet, vagy mikor alakjaink szenvedélyesen forrtak egybe.

Nem akarok szörnyeteggé válni, de már elkerülhetetlen. Attól a pillanattól kezdve nem változtathatok rajta. Láttam a karcsú, sötét árnyékot szabadon, szárnyak nélkül repülni, elválni a híd talajától, csak süvíteni, mint egy angyalt.

Az én angyalomat.