Miért vagy itt?

Nézem a telefonom képernyőjén keresztül a fáradt, elnyúzott arcot. Tehetetlennek érzem magam, főleg ilyen távolról. A kezeimet odaadnám, ha ott lehetnék vele, amikor ilyen állapotban van. 

Megvárom, míg elalszik, de közben már összeszedegettem a cuccokat, hogy bármelyik pillanatban indulhassak. Az út három óra oda autóval, de hajlandó vagyok érte bármennyit vezetni, akár éjszaka van, akár nem.

Baekhyun labilis. Gyakran van rossz kedve - szinte mindig -, és bánatában a legnagyobb hülyeségre is képes. Az lenne a legjobb, ha mindig vele lehetnék, de a kötelesség Busanban tart, míg ő Szöulban él - így eléggé ellehetetlenítve a kapcsolatunkat. A szemei már egy ideje csukva vannak, így kinyomom a videóhívást, és már pattanok is fel a székemről, hogy a kocsikulcsért kapva elindulhassak. Csak a pénztárcám és a kulcsom van nálam, nem vesződök a váltásruhával.

Három órát vezetek, megállás nélkül, így kereken hajnal egykor megállva az ajtaja előtt. Tudom, hogy nem számít rám, tudom, hogy minden valószínűség szerint felkeltem, vagy őt, vagy Kait, de nem érdekel. Becsöngetek.

Óráknak tűnő másodpercekig álldogálok a bejáratnál, majd hirtelen világosság támad, és egy póló nélküli Jonginnal találom szemben magam.

- Mit akarsz, Chanyeol? Hozzám jöttél? - villantja rám enyhén gunyoros mosolyát, de nem reagálom le, csak rideg pillantással ellépek mellette.

- Baekhyun? - kérdezem, a kabátot a fogasra akasztva, miközben leveszem a cipőt.

- Már megint a törpe? - biggyeszti le az ajkait játékosan, de egyszerűen nem tud érdekelni. Úgy tűnik, végre felfogja, hogy jelenleg egy picit sem érdekel a hülyesége, ugyanis az egyik szoba felé mutat. - Gondolom, alszik. Legalábbis, már egy ideje nem láttam kint - von vállat, én pedig a lehető leghalkabban kukucskálok be a szobába. Teljes sötétség honol, még a telefon fénye sem világít, így inkább kihátrálok. Nem akarom felébreszteni most, hogy végre pihen.

- Nem bánod, ha itt alszom? - fordulok vissza szerelmem lakótársa felé, akinek az arcára ismét vissza kúszott a pimasz vigyor. Fogalmam sincs, mi járhat a fejében, de már nem is kell sokáig várnom, hogy megtudjam.

- Csak akkor, ha az ágyamban. Ha már a múltkori úgyis elmaradt - kacsint rám, mire hátraarcot vágok.

Kettőnknek elég érdekes története van. Mikor összejöttem Baekhyunnal - három hete - még fogalmam sem volt, hogy a lakótársa Kim Jongin, az exem. Volt is meglepődés, amikor egy hete, pénteken itt aludtam, és szembetalálkoztam vele éjszaka.

Egy másodpercig egyikünk sem szólalt meg, ő lett hamarabb úrrá a hirtelen jött véletlen egybeesésen. 

- Nicsak, kit látnak szemeim - egyik pillanatról a másikra tűnik el a meglepettség az arcáról, helyét átveszi valami bizarr keveréke az őrültségnek, a köcsögségnek és a perverziónak. - Csak nem hiányoztam, drágaságom? 

Szinte reflexből válaszolok neki, zsigerből jön az undor, amit kivált belőlem. 

- Még csak az kéne. Látom, ki vagy éhezve, csak nem nem tudott kielégíteni a kurvád? - vonom fel gúnyosan a szemöldököm, de csak nevet. Mindig csak nevet… 

- Pontosan. Kielégíthetnél inkább te…

Már húznám a cipőm mikor a felkaromra fogva megakadályoz a távozásban. A bűnbánásnak jelét sem látom rajta, de legalább letörlődött az a perverz kifejezés az arcáról.

- Maradj nyugodtan. Adok egy takarót, helyezkedj csak el a nappaliban - fordul meg, én pedig követem őt a tekintetemmel.

Végül a kanapén találok magamnak helyet, és hajtom álomra a fejem, csak azért, hogy aztán félóránként felkelhessek, így az álom minden, csak nem pihentető. Ötkor már nem fekszem vissza, inkább a konyhában leülve várom, hogy Baek is felébredjen.

Nem kell sokáig malmoznom, a cuki, szőrös mamuszának csoszogását hallom meg körülbelül tíz perc múlva. Elmegy mellettem, egyenesen a fürdőig, észre sem vesz, ami nem újdonság, tekintve, hogy most kelt.

Felkelek és utána megyek, hogy a tükör előtt megállva hátulról átölelve belecsókoljak a nyakába.

- Remélem, tudod, hogy nagyon haragszom rád - morgom a fülébe kicsit dorgálóan. Érzem, ahogy megremeg a karjaimban, talán azt hiszi, hogy még mindig álmodik. Megfordulna, de nem hagyom, a tükrön keresztül nézek a szemébe, próbálva minden érzésemet belesűríteni egyetlen pillantásba. - Szeretlek, veled akarom leélni az életemet, Baekhyun. De, ha életveszélyes hülyeségeket csinálsz, akkor nem valószínű, hogy az az élet hosszú lesz.

Nem reagál, túl korán van még neki. A visszafojtott dühöm ellenére vágyom rá, és ezt a tudtára is adva, merevedésemet a fenekéhez dörgölöm. Érzem, hogy kezd magához térni, ismét szembe akar velem fordulni, és ezúttal nem ellenkezek. Amint a szemembe néz, én lecsapok a puha ajkakra. Nem érdekel, hogy a fürdőben vagyunk, vagy hogy Kai bármelyik pillanatban ránk nyithat, akarom őt. Itt és most.

Még mindig nem szól egy szót sem, de a cselekedetei mindent elmondanak, szavak helyett is. A csókunk egyik pillanatról fordul lágyból hevessé, követelőzővé. Nem vagyunk idegenek egymás számára, nem kell óvatoskodnunk. Rámarkolok a hátsójára, olyan közel húzva magamhoz, amennyire csak lehet, majd az ölembe felkapva hátrálok ki vele az ajtón. Egy pillanatra sem engedem el, sem őt, sem az ajkait, bár ezzel kis nehézséget okoztam magunknak, amíg elérünk a hálóig.

Az ágyra fektetve mászom fölé, végigcsókolva a nyakát, egy-egy helyen óvatosan - vagy éppen kevésbé finoman - megszívva a lágy bőrt. A nyomomat is ott hagyom, ami most még csak finoman látszik ugyan, de biztos vagyok benne, hogy később szépen be fog lilulni. Megjelölöm őt, hogy mindenki láthassa: csak az enyém. Kissé felemelem, hogy a pólójától megszabadítva még lejjebb haladhassak a felsőtestén. Végigcsókolom a hasát, majd a mellkasára visszatérve ajkaim közé fogom a mellbimbóját. Lágyan harapdálom, csókolgatom, szívogatom, ezzel erőteljes sóhajokat és egy-egy halk nyögést kiváltva belőle. Nem sokat időzök itt, ismét visszatérek az ajkaira, majd gyorsan én is megszabadulok a felsőmtől, hogy ne legyen útban. Már csak az alsója, és az én nadrágom áll kettőnk ágyéka közé, de én húzom az időt, el akarok jutni a tűréshatáráig. Csak puszilgatom, csókolgatom, végighúzom a nyelvem a kockái között, ezzel libabőrt okozva a testén. Talán ez az utolsó csepp a számára, ahol a pohár kicsordul, ugyanis a nyakamat elkapva húz magához egy csókra, hogy csípőjét követelőzően az enyémhez dörgölhesse.

Egyszerre nyögünk fel az érzéstől, a saját végpontomat is elérem, így először magamról, majd róla rángatom le a maradék anyagot.

Nehéz türtőztetni a vágyaim, amíg megfelelően kitágítom és bekenem mindkettőnket síkosítóval, de megéri. Mintha a mennyországba kerülnék, ahogy beléhatolok, egy igencsak szűk és forró mennyországba. Látom rajta a fájdalmat, amit simogatásokkal és a merevedésének további ingerlésével próbálok csillapítani. Hagyom, hogy megszokjon, majd mindkettőnk vágyát fokozni kívánva kezdek el mozogni.

A hangja, ahogy a nevemet nyögi csak olaj az ereimben égő hatalmas máglyára. Egyre csak gyorsítok a tempónkon, hajszolva a kielégülést, bár nem akarok túl hamar elélvezni. Azonban az ösztöneimnek nem parancsolhatok, így teljességgel bennük bízva próbálok Baekhyunnak és magamnak is minél több örömet okozni. 

Végül erősen zihálva, és kissé berekedve rogyok le a szerelmem mellé. Attól félek, hogy talán meghallja a hevesen dobogó szívemet, de mintha őt semmi ilyesmi nem zavarná, a mellkasomhoz bújik.

- Iszonyatosan szeretlek, Chanyeol - motyogja a mellkasomba, mire még közelebb szorítom magamhoz. Magamba akarom olvasztani ezt az aprócska testet, hogy soha többé ne kelljen elválnom tőle, és… - De mondd csak… Mégis miért vagy itt? - szakítja félbe a gondolatmenetem, mire jól mulatva felkacagok.

- Épp most szeretkeztünk, és neked az az első kérdésed, hogy miért vagyok itt? - kérdezek vissza hitetlenkedve. Ezernyi gondolat fut át rajtam ugyanabban az egy pillanatban, amíg várom a válaszát.

- Hát… Igen. Azt mondtad, haragszol, és amikor kinyomtad a kamerát, azt hittem… - nyelt egyet, és csak az után folytatta. - Azt hittem, nem akarsz velem beszélni.

- Ne legyél buta. Mindig akarok veled beszélni - nyomok puszit a feje búbjára, elvből elutasítva az ötletét. - Te vagy a mindenem, Byun Baekhyun. És mondhatod akárhányszor, hogy “Tudom, hogy nem szeretsz”, vagy hogy megcsallak, mindig az életem szerelme maradsz. Örökké. - Belevörösödök a vallomásomba, de ettől nem lesznek kevésbé igazak a szavaim. - Most pedig aludj, szerelmem. Itt leszek, amikor felkelsz.