Játsszunk!

- Seungri, mi lenne, ha csak egyszer tartanád azt a kicseszett ütemet?

- Ezt vegyük fel újra, nem jó!

- Seungri, ha nem tudod rendesen csinálni, inkább itt se legyél!

- Miért nem tudod még ezt az egyszerű koreográfiát sem megjegyezni? Biztos, hogy neked ezen a pályán a helyed?

Tökéletesen megértettem, hogy Jiyong maximalizmusát nehéz kielégíteni, de ettől függetlenül iszonyatosan fájtak a szavai. Talán az érzések, amiket iránta tápláltam, okozták a túlzott érzékenységemet a kritikájával szemben, de nem bírtam tovább. Sértődötten kivágtattam a forgatásról a szabad levegőre, ahol végre rágyújthattam. Imádkoztam magamban a jóistenhez, hogy ne legyenek a közelben fotósok, hiszen rólam még kvázi senki nem tudta hogy dohányzok, de abban a pillanatban ez érdekelt a legkevésbé.

- Kapok egy szálat? - állt meg mellettem a leaderünk haláli nyugalommal, mire csak felmorranva felé nyújtottam a dobozt a gyújtóval együtt, miközben mélyet szívtam a sajátomból. - Nem kéne cigizned. Árt az egészségednek - jegyezte meg halkan, miután letüdőzte az első slukkot.

- Mondja a legnagyobb dohányos a csapatban - feleltem szemrehányóan, majd ezután csendben álldogáltunk, tovább füstölögve.

- Ezért kéne hallgatnod rám. Meg persze a hyungod vagyok - villantott rám egy flegma mosolyt, mire csak hitetlenkedve megráztam a fejem.

- Lehetnél több is - mormogtam alig hallhatóan, és nagyon reméltem, hogy nem figyelt fel a meggondolatlan megszólalásomra, de sajnos nem volt ilyen szerencsém.

- Több? - lepődött meg. Nem szólaltunk meg többet, én elnyomtam a csikket és visszamentem az épületbe, hogy még normális időben befejezhessük a forgatást.

Hogy mit tartottam a legvalószínűbbnek, hogy mi fog történni aznap este? Egy forró fürdőt mondanék, esetleg valami rendelt kaját és egy jó filmet. Azonban terveimet meghiúsította a csengő hangos zöreje, én pedig csoszogó léptekkel, a nyuszis mamuszomban, és tetőtől talpig pizsamába öltözve nyitottam ajtót a váratlan vendégnek.

Jiyong állt ott, kezeiben egy-egy üveg bort tartva, arcán játékos mosollyal. Csak akkor vettem észre a hátán a táskát, amikor belépett és a cipőjétől megszabadulva, minden szó nélkül a konyhába ment, onnét pedig a nappaliba térve letelepedett a kanapén.

- Mit keresel itt, hyung? - kérdeztem kissé frusztráltan. Persze, nem volt szokatlan, hogy iszogatva együtt töltjük az estét, de eddig még egyszer sem fordult elő, hogy a személyes szférámba konkrétan betörve rámerőszakolta a társaságát. Bár, nem nevezhetem erőszaknak…

- Gondoltam, megihatnánk valamit kettesben. A többieket is kérdeztem, de nem akartak jönni, így magunkra maradtunk. - Erősen füllentés-szaga volt a mondandójának, de nem tettem szóvá, ahogy azt sem, hogy érezhetően legurított már pár pohárka italt.

- Autóval jöttél? - kérdeztem komolyan, és bár tudtam, hogy nem ilyen felelőtlen, biztosra akartam menni.

- Nem, busszal - felelte vigyorogva, mire a kezembe temettem az arcomat, és kínomban felnevettem. - Ilyenkor úgysem utazik nagyon senki, gondoltam, miért ne?

- Vagy csak ittál - csóváltam meg a fejem.

- Csak amennyitől jól érzem magam - vágott önelégült vigyort, mire felnevettem. Nincs is jobb, mint egy részeg hyungot pátyolgatni éjnek évadján.

Felálltam, és kimentem a konyhába, hogy bevigyem a dugóhúzót, amit ő sikeresen ott felejtett az asztalon. Azonban, mire visszaértem GD már az igazak álmát aludta, láthatóan alkoholmámorban úszva, így csak elfektettem a kanapémon, hogy legalább a háta ne fájjon reggel, ha már a feje úgyis fog. Egy takarót is terítettem rá, bár annak az esélye, hogy megfázzon, a fűtött lakásban igen csekély volt.

Megbontottam az egyik üveget, majd töltöttem bele a vörösborból, és igyekeztem kissé ellazulni.

Emlékek jutottak eszembe a debütálásunk előtti időkből, amikor a csapat még éppen csak összeszokóban volt. Amikor Jiyong még ki nem állhatott, és éppen emiatt került velem egy szobába. A rendszeres összezártságunk alatt kezdtem egyre jobban megkedvelni. Ekkor jöttem rá, hogy más vagyok. Hogy a férfiakat szeretem, hogy hyung iránt vagyok képes gyengéd érzelmeket táplálni.

- Ah, Seunghyun… - hallottam meg a nevemet nyögve az alvó hangját. Arca kipirosodott, és továbbra is félreérthetetlen - vagy pont, hogy félreérthető? - hangok hagyták el az ajkait. Többször is engem szólított, majd az egyik ilyen alkalommal a hangsúlytól sikeresen félrenyeltem. Iszonyatosan köhögni kezdtem, csodálkoztam, hogy nem ébredt rám fel. Bár már itt gyanúsnak kellett volna lennie a dolognak, hiszen lehetetlen, hogy ilyen hangzavarral ne verjek fel valakit.

Összezavart a viselkedésével. Reményt kezdtem táplálni, hiszen lehetetlen, hogy ha valakinek erotikus álma van, akkor ne érezzen semmit a másik iránt. A bor addigra már kissé a fejembe szállt, így azt hiszem, erre igazán foghattam a cselekedeteimet.

Arcához közel hajolva hunytam le a szemeimet, majd ajkaimat óvatosan az övéihez érintettem. Éreztem, ahogy kaján mosolyra húzódik a szája, mire megriadva elhúzódtam, de nem engedett.

- Ejnye, Panda, nem illik kihasználni egy alvó ember helyzetét… - rótt meg játékosan, majd maga alá fordított.

- Te… Te… Direkt csináltad, nem igaz? - kérdeztem a rémülettől magas hangon, miközben felnéztem rá, egyenesen a szemeibe.

- Persze, hogy direkt. Miért, mit gondoltál? - kérdezte kajánul, mire ellöktem magamtól. Felültem, éreztem, hogy könnyek szöknek a szemembe.

Csalódott voltam, megalázva éreztem magam, és ezen még csak a jelenléte és a gúnyos arckifejezése sem segített.

- Azt hiszem, az lenne a legjobb, ha most elmennél, hyung… - szólaltam meg halkan, de határozottan, mire ismét odamászott, közvetlenül elém.

- Na-na, ez így nem pálya. Ha felhúzol valakit, azt illik nem hoppon hagyni… - morogta, majd megcsókolt.

Hogy ebből a csókból mi lett?

Minden. Egy végeérhetetlen játék kettőnk között, ami általában vagy az én, vagy az ő lakásán végződött…